9. Jogászkodjunk

2011.07.16. 11:59 plzltn

 Egy kis kitérőt kell tennem az események tényleges menetéből. Úgy emlékszem, nem említettem a jogi vonatkozású eseményeket. Pedig azok több szálon is futottak, és érdekes eredményeket is hoztak. Még a motorépítésre felkészülés idején történt, mikor a céges kocsim szervízelése kapcsán a fiat szervizvezetővel beszélgettem, ő megemlítette a Baranyai Mérnökiroda Kft-t. Javasolta, hogy a kérdéseimmel forduljak hozzájuk. De előtte nézzük csak, mik is ezek a kérdések.

Lehet egyáltalán valaha is a dízel motoromnak rendszáma? Ha igen, mi a módja? Mi az ára? Ha nem lehet, akkor hogyan lehet mégis? Szóval a kiskapuk… Az egész kérdéskör ott fogalmazódott meg, hogy még a dMZ kapcsán pár éve beszéltem az NKH szakemberével telefonon. Ő azt mondta, hogy ha lehet is az épített motoromnak hatósági engedélye az unión belül forgalomba kerülnie, akkor is felvetül a kérdés. Bármilyen jármű már engedélyes alkatrészeiből hozzam is létre a motorkerékpárt, az mindenképp egy új jármű lesz. Nem egy meglévőt alakítok át oly mértékben, hogy arra engedélyt kellene kérnem. Ha viszont egy új járművet alkotok, akkor annak az éppen aktuális követelmény rendszernek, normáknak kell megfelelnie. És ez a motor emisszióra is vonatkozik. Dízel kategóriában ez akkor talán épp a viszonylag frissen behozott euro 5-öt jelentette, amit eleinte talán csak a fiat multijete tudott teljesíteni. Persze ez azóta változhatott, bár manapság az euro 6-ot rebesgetik. (és ki tudja mi lesz akkor, mikor ezt valaki éppen olvassa…) 
 
Tehát meg leszek lőve, mert ez olyan erősen bekorlátoz, keretek közé szorít, hogy gyakorlatilag csak egy eleve kijelölt utat járhatok. Ellenben viszont az említett szervizvezető ezzel nem értett egyet. Szerinte igen is felhasználhatok egy korábbi gyártású, korábbi engedéllyel rendelkező, már forgalomba lévő jármű alkatrészét, így a motorját is. És ebben az esetben nem az aktuális normáknak, hanem a felhasznált jármű egykor megkövetelt normaszintjének kell, megfeleljen a most elkészülő motorkerékpárom motorja. Más kérdés, hogy a váz, s többi része viszont nagyon is az aktuálisaknak. Nos hát, először is nekiláttam a magyar jogszabályokat bújni, hogy legalább értelmeseket tudjak kérdezni. Végigolvastam a Bibliányi vastag, 600 oldalas 6/1990 KöHÉM rendeletet, és az alig kisebb 5/1990-et. A honlapomra fel is tettem: http://fabrikalo.5mp.eu/web.php?a=fabrikalo&o=Q9k6ao0nZ5 Persze azt nem tudhatjuk mennyire aktuális, de az akkori állapot szerint az volt, az e-magyarország törvénytárából szedtem le. Erre a kérdésre nem is kaptam választ, de egy sokkal nagyobb gondba ütköztem. A rendelet definitive nem is ismeri a motorkerékpárokat kompressziós gyújtással. Ergo nem is alakít ki rá normarendszert. Ijedtemben két dolgot tettem. Felhívtam a javasolt céget, illetve felhívtam ismét az NKH-t, aminek eredményeként, ahogy leraktam a telefont, tollat is ragadtam. És a következőket írtam nekik:
 
"Tisztelt hatóság, tisztelt Pintér Lajos!
 
 
 
 
 
Korábban építettem -bizonyos értelemben tanulmány célokat is szolgáló- diesel üzemű motorkerékpárt. (www.fabrikalo.5mp.eu) Akkor, annak kapcsán Rajnai József kollégájukkal nem jutottunk el több okból sem a forgalomba helyezhetőség kérdésében odáig, ami mostanra valós 
kérdéssé vált. De egy következő projekt keretében 2 új jármű alkotása lett kitűzve célul, melyek esetén telefonon (477-1581) egy kolléganőjükkel átbeszélve a forgalomba helyezhetőség feltétel rendszerének megfelelését, arra jutottunk, hogy bizonyos ponton zavaros a vonatkozó rendelet. Ám előbb a 2 projekt rövid vázlata.
 
1/a) Olyan diesel motorkerékpár létrehozása, melynek a váza egyedi építéssel történne, amibe egy jelenleg még forgalomban lévő gépkocsi diesel motorja kerülne beépítésre.
 
1/b) Olyan diesel motorkerékpár létrehozása, mely egy meglévő, forgalomban lévő motorkerékpárból készülne, vázának átalakításával, és egy jelenleg még forgalomban lévő gépkocsi diesel motorjának beépítésével épülne.
 
2) Olyan 3 kerekű jármű létre hozása, melynek váza egyedi építésű, benne 4 Kw-ot meg nem haladó teljesítményű diesel motor kerülne, és tervezett legnagyobb sebessége nem haladná meg a 45 Km/h-t. (ezzel nem segédmotoros kerékpárt célozva…)
 
És akkor az említett zavaros pont. Az 5 és a 6/1990 KöHÉM rendelet kolléganőjük szerint nem ismeri a motorkerékpárok esetén a kompressziós gyújtású motort. Nem is alakít ki emiatt arra vizsgálati értékrendszert, nem rendelkezik alkalmazandó EURO normákról, és egyáltalán, ennél 
fogva nem tiltja, nem is engedélyezi az ilyen járművek létrehozását, összeépítését. Egyszerűen nem foglalkozik ilyen 2 kerekű motorkerékpárokkal.
 
Így tehát felmerül a kérdésem. Egyrészt létrehozható vagy összeépíthető e 2 kerekű motorkerékpár diesel üzemű erőforrásból, s ha igen, akkor hogyan? Másrészt ha az előbbi kérdésre igen a válasz, akkor úgy általánosságban a vázolt verziókból magánszemélyként melyiket, hogyan tudom megvalósítani? Milyen feltételrendszernek kell megfeleljek? Illetve a 2-es projektnél milyen kategóriába sorolt járművet hozhatok létre, ami közúti forgalomba helyezhető?
 
 
Izgatottan várva válaszukat, tisztelettel: Pál Zoltán xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx  .
Tel:xxxxxxxx
mail: plzltn@t-online.hu 
"
 
A járműtervező irodánál véletlenül a főmérnöküket kaptam telefonvégre, akivel egy laza fél órás beszélgetés kerekedett. Mint kiderült, már hallott a munkásságomról, a dMZ-ről, s nem csodálkozik, hogy ezek után egy nagyobb fába is belevágom a fejszém. Meséltem neki az NKH-nak megírt kérdésemről, mire azt jósolta, a számunkra legegyszerűbb választ fogják megadni. Elutasítanak! Pedig –mint mondta- ő is ismer Európai Uniós országbeli dízel üzemű motorkerékpárt, magán építésűt is látott már a neten, de ott van a Holland kisszériás gyártmány, a Smart motoros EVA track. Márpedig uniós jogharmonizáció van, ha ott lehet, itt is lehet. Legfeljebb, mivel a Magyar hatóság még nem találkozott ezzel a járműfajtával, így nem lett beemelve a megfelelő szöveganyag a törvénytárba. De létezik, alkalmazandó nálunk is. De –mondta nekem- most Pál úr kitapossa az ösvényt, amiben ő teljes tudásával segíteni fog. Azt mondta, én nyugodttan építsem meg a motoromat a legjobb tudásom szerint, ő meg szívesen vállalja annak tervezési, engedélyezési eljárását. Amúgy is szereti az ilyen kihívásokat a hatósággal szemben. Ez neki egyik lenne az izgalmasabb fajtából. Sajnos, viszont amiért nem javasolja a procedúrát, az az ára. Mivel járművet csak engedéllyel rendelkező, bejegyzett cég, szervezet tervezhet meg, hozhat létre, azért adózásilag is csak a teljes, és hivatalos áron bonyolódhat a történet. Azaz nem ülhet le otthon fusizni nekem a tervezőasztalhoz. Kicsit feszegettem azt az árat, bár ne tettem volna. Valahova 1 és 2 millió közé rakta. Lesújtó! Bár ha azt veszem, hogy ugyan ennyi egy nagy autógyárnak egy forgalomba hozni kívánt típus esetén is, amiből milliárdos bevétel keletkezik, akkor nudli. Minden esetre abban maradtunk, egyben magamat ezzel nyugtatgattam, ha lenne egy vevő majd a dízelmotorra, mondjuk egy multimilliárdos arab olajsejk, az majd röhögve megfinanszírozza a vételárba építve ezt a költséget is. (Bár annak minek egy uniós rendszám? Ő majd rendelkezik a saját királyságában…de ennek később lesz jelentősége, ne siessünk előre) 
Szóval végső soron pozitív jövőképpel fejezhettem be a beszélgetést, bár nem valószínű, hogy lesz pénzem rá. De elvben nem lehetetlen egy normál rendszám rá.
 
Egy hónap elteltével megjött a hatóság írásos válasza. És mit olvashattam benne? Szóról szóra, amit a főmérnök jósolt.
 
 

plzltn: NKH dieselmotor001 1

 

plzltn: NKH dieselmotor002 1

 
Azért így már annyira nem viselt meg a hatóság válasza. Jó volt tudni, hogy szükség esetén lehet megoldást találni. De történt más is.
 
Egy szép tavaszi délelőttön a Kossuth rádió napközbeni műsorában a renitens autósokkal, a külföldi rendszámokkal száguldozókkal foglalkoztak. Abból is két kategória létezik, az Uniós, de nem magyar rendszámúak, (jellemzően szlovák) és a más földrészbeli úgynevezett mikróállamok, kiskirályságok felségjelzéseit, rendszámát használók. Bár van véleményem az unión belüli „csalókkal” kapcsolatban, amiről summásan csak annyit mondanék, az államigazgatásnak is tudomásul kellene venni, hogy az uniós közösségbe lépve igen is beléptünk az állomok közti adóversenybe is. A nyitott kapuknak nem csak gazdasági előnye lehet, bizony vele járó dolog a szabad munkaerő piac, a szabad verseny mellett a szabad adópiac is, amiben nem az állampolgároknak, hanem a tagállamoknak is versenyezni kellene. És nem jogszabályokkal kiszorítósdizni. 
Na de a mikroállamok rendszámai! Felötlött bennem, ha a hazám szándékosan nem akarja magába engedni a kreálmányomat, és a vele befizetendő adóimat, akkor nekem miért lenne lelkiismeret furdalásom, ha a kényszer hatására megkeresném a kerülő utat. Mondjuk egy Hutriveri rendszám? Kicsit böngésztem a neten, s találtam olyan céget, akik többek közt ilyesmit igyekeztek értékesíteni(?) közvetíteni(?). Írtam is nekik, persze választ nem kaptam, viszont a találatok közt sok ilyen rendszámügyből elindult perről, esetről olvashattam. Köztük egy ügyvédet is találtam, Dr. Béres-Deák Attila ügyvédet, aki ingyenes ügykezelést kínált a honlapja szerint az ilyen ügyekben: http://jogitanacs.info/ 
Írtam is neki egy üzenetet, amire jött is a válasz mail. Imigyen:
 
Tisztelt Pál Zoltán úr!
Az EU-n kívüli rendszámot vesse el, nem megoldás. Viszont a mellékletben küldök egy EU-s irányelvet a motorkerékpárok típus vizsgájával kapcsolatban. Ennek értelmében nem tagadhatja meg a magyar hatóság a típus engedély kiadását. Az , hogy a KÖHÉM rendelet nem ismer dízel motorkerékpárt, az nem mérvadó. Nos, tanulmányozza át és ennek szellemében el kell indítani az eljárást.
Üdvözlettel:
Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd
 
 
Tehát egy másik jogot ismerő személy is a hatóságunktól kapott válasz ellen tette le a voksát. Halleluja, már csak az emissziós kérdés, meg a mocskos anyagiak kérdése lebeg felettem demoklész kardjaként…
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dieselbike.blog.hu/api/trackback/id/tr133071926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása