Honlap


A képre kattintva a honlapra jutunk, ahol még sok egyébb építés is található

21. Hátsó kerék

2011.11.10. 06:37 plzltn

plzltn: DSCF7852

Már azt hittem, a kardánból készített szekunder hajtással letudtam minden rázós pontját a motornak a forgó-mozgó alkatrészek terén. De nem!  A hátsó kerék is egy csomó kérdést, kételyt vetett elém. Tisztázásuk után végül még rajzolnom is kellett, aminek eredményére az eddigi legszínesebb kétdimenziós alkotásom született meg. De ne szaladjunk a végére, inkább nézzük, hogyan is jutottam el odáig?

 

Első problémám az Ural hátsó kerékagy megerősítése, majd annak a Suzuki SX4 felnire hegesztése körül alakult ki. El is mentem Béla Bácsihoz is, meg a kedvenc fórumtagokhoz is kérdezősködni, a véleményüket kérni, meghallgatni.
 
 
plzltn
 
Főmérnök urak!
Lenne egy kérdésem.
Kérném cáfolni vagy megerősíteni az aggodalmamat. A szegecsek helyett (mellé) még mindkét oldalon erős hegesztést is alkalmaznék. Így a kerékagy a fékdobbal erősebb egységet alkot. Valamint behegszteném a fékdobot a Suzuki felnihez is mindkét oldalt, amivel az előbbi páros lenne erős egységben a suzi felnivel, kialakítva a használatba veendő kerék komplexumot.
 
Aggályom, hogy ez így gyenge szar lesz. Ráadásul a hegesztési hőtől elmegy a fékdob felülete is meg az agy belső, csapágyfészket képző felülete is. Béla bácsinak meg az az aggája, hogy a fékdobot képező 4mm-es lemezből készült görbe felületű anyag nem fogja bírni a rajta keresztül ható erőket. A gyorsítás/fékezésből eredő csavarót se, de még kevésbé a motor súlyából származó lefelé hatót.
Szerintetek?
 

plzltn: DSCF7773 1 plzltn: DSCF7776 1

 

 

 

 

Persze kérdezhetnétek, hogy ebből hogyan lesz majd lengőkar. Csak nagy hirtelen két lehetőséget is felkarcoltam, nem alaposan kidolgozott megoldások. Irányadó ötletelések grafikai megnyilvánulásai. :-)

plzltn: lengőkarok001 1
 
"A" esetben a tengely meghosszabbítása lenne a lengőkarnak. A lengőkar a csavarodási ellenállásával dolgozna a szöghajtás megtartására, hogy az ne forduljon el a hajtás ellenében, hanem max a kerék forduljon el. Jó erős anyagból kellene legyen.
 
"B" esetben tök hagyományos, egyébként aszimetrikus geometriájú (a kiálló szöghajtás miatt...) lengőkar lenne.
 
 
Hát igen. Az a kérdés is most döntendő el, hogy egykarú vagy kétkarú lengővilla legyen. Valamikor egy fél éve még azon ábrándoztam, milyen extravagáns villát tudjak elképzelni a majdani motorra. És tessék, ez is elkövetkezett. 
Válaszul meg a következőket kaptam:
 
 
MECSI
 
mindenesetre ne vidd túlzásba a hegesztést, inkább szakaszosan legyen hegesztve, kihagyott részekkel cca. max. fele-fele arányban. ha körbehegeszted rosszabbat csinálsz...erről már volt szó miért.
A fékdob acél vagy öntvény? ha hegeszthető, és lesz hegesztve úgyis újra kell szabályozni...
az a közepe tényleg eléggé filigrán, de ha rövid behegesztett küllőkkel kb. 45fokban ki lehet támasztani nem lehet baj. (30-50mm-es küllőkre gondolok cca. 8 -10 darabra 6-os anyagból ha elfér kb. a peremig érjen, vagy lemezzel betakarod küllők helyett.)
csinálj jó első féket a hátsó csak szimbolikus, úgysem nagyon kell egy motorra.
 
A válaszhalmazt összegyúrva a sajátommal együtt a következők pottyantak ki az output oldalon. Az Ural kerékagyat a saját fékdobjához az első képen jelölt helyen nem fogom hegeszteni, nehogy esetleg közben az agy belsejében a csapágy fészek torzulást szenvedjen a közvetlenül kapott hőtől. Viszont a második képen a szegecsek külső oldalánál összehegesztem az agyat a dobbal. Kap még a dob egy hegesztést a suzi felnivel találkozó felülete mellett, de csak belül. Hogy végig lesz e hegesztve, vagy csak szaggatottan –ahogy a fórumon MECSI javallta, az majd a művelet közben dől el. És ha totál kifingana a dob felülete, akkor még mindig építhetek a felni túloldalán valami egytárcsás féket.
Másik döntés a lengővilla volt. Marad a kétkarú. Kicsi fiú vagyok én még ahhoz, hogy az egykarút meg tudjam építeni. Másszóval arra jutottam, hogy bár nem lehetetlen, de az Ural szöghajtással aránytalanul nehéz lenne egykarú villát építeni. Ráadásul a szabad oldal se lenne igazán szabad, mert ott maradna maga a kardán tengely. Nem villa, de optikailag egy ahhoz hasonló valami, ami zárt villa képét kölcsönözheti a nézelődőnek. Sokkal nyomosabb érv viszont, hogy az egykarú villa esetén nem kaphatna még egy alátámasztást a felni. Illetve csak a MECSI féle ferdét. Mennyivel nagyobb stabilitást eredményezne, ha a „küllők” nem ferdén, hanem függőben, felni túloldali szélén adnának alátámasztást egy kerékagynak.
 
No, csak ehhez kellene építeni egy agy-hosszabbítást. Olyat, ami kiér a túloldalon a felni alól, legalább is elér nagyjából a széléig. Hát pont ezt tervezgettem a képen a konyhaasztal előtt ülve. Két legyet egy csapásra, hisz a motorral is foglalkozok, és közben a kis feleségemmel is vagyok (egy légtérben) a legnagyobb örömére. A rajzi produkció talán elmeséli az ötletemet a megoldásra. Egy olyan tag, ami az eredeti Ural agyhoz hegesztett, és további két csapággyal támasztja ki a vélhetően nem rövidre adódó, leendő keréktengelyt.
 

plzltn: hátsó kerékagy001

Csabitól elkunyiztam azt a csődarabot, amit egy méhtelepről, az épülő ág-darálójához szerzett be csapágyháznak. Végül is most is azzá lesz, csak most a „szent célt” szolgálja majd.
El az esztergályoshoz, aki mindjárt össze is hegesztette a két agyrészt. …ha már egy fogásban fent volt az eszterga gépen a két fél darab. 
 

plzltn: DSCF7881

Igen ám, de még mindig nem varrhattuk oda Csabival a dobot a Suzuki felnihez, mert hogyan is állna be az ott központosan, billegés mentesre. Ahhoz esztergába kellene fogni a felnit, és kiórázni a dob-agyat benne, s csak úgy hegeszteni. A régi a kérdés, ki tudja befogni a felnit? Naná, hogy a felnijavító cég. El is vittem hozzájuk, elmagyarázva a munkafelvevőnek a feladatot, aki megértve azt, jelezte, ha kész hívunk. Már péntek délután, és nem hívtak. Elmentem hát, mire kiderült, maga az eszterga gépen dolgozó srác már nem tudta megkapni az összes fontos műszaki instrukciót, paramétert, hogy meg tudja csinálni. Nagyon helyesen inkább félre tette a munkát, várva, hátha bemegyek. Ez most megtörtént, de így nem lett munka a hétvégén Csabival. Egy hét halasztás lesz a dologban.
 
Nekem se esik jól, mikor szépen eltervezek valamit, aztán a külső erők keresztbe húzzák a terveimet. De azt már megfigyeltem, sosem történik ilyesmi ok nélkül. És legtöbbször az az ok valahogy a javamra formálja aztán a történéseket, esetleg teret enged egy másik történésnek. Szóval csak meg kell látnom, észre kell vennem a pozitívumot a terveim kényszerű módosulásaiban. Most ezt az eladó árút tudtam felfedezni. 
 

plzltn: eladó gs750 2

Említettem, az első futóműnek valami eredeti, gyári villát képzelnék el. Azt viszont nem mondtam, hogy alkalmanként, esti számító gépezés gyanánt át szoktam szaladni a hirdetéseket. Köztük a villa, futómű kategóriát is. És tessék, találtam ezt a komplett motort, valamint találtam egy Husqvarna enduro/krossz komplett első futómű hirdetését is 45 mm-es villaszárakkal. Ami ráadásul még útba is esne. Erről beszélek!
Meg is van a hétvégi program. Menni kell motor/alkatrész nézőbe.
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dieselbike.blog.hu/api/trackback/id/tr513367417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása