Honlap


A képre kattintva a honlapra jutunk, ahol még sok egyébb építés is található

2. Milyen motorból?

2011.05.11. 15:03 plzltn

plzltn: Fénykép0071

Kicsit körüljártam a blokkválasztást, egy-két kellemes meglepetésben volt részem. Először is végignéztem a hasznaltauto.hu-t keresve a Charade-okat. Vannak. Ha nem is lehet Dunát rekeszteni velük, de folyamatos az ellátás, 100 ezer és 400 ezer forint közé esnek a komplett autók.
 
Az egyik legolcsóbbat árulóval meg is beszéltem egy találkozót. Magyar papírokkal, működőképesen forgalomból kivonva kínálta. A legjobb. Sokat nem kérhet, nekem meg így is jó. Rettenetesen nézett ki az egész motortér. Gőzborotvával ugyan kimosta, a maradványok alapján úgy tűnik, volt is mit - mintha spriccelt volna kifelé az olaj a motorból. Védekezésként minden létező tömítési pontnál vastagon sziloplaszttal megkente, de annyira, hogy csak a kinyomott feleslegből egész tubusnyi összeszedhető lett volna.


Az eladó viszont nagyon rendes volt. Hétvégén, a találkozónk előtt lemérte nekem a motor méretét. Megengedte, hogy körbefényképezzem, pedig megmondtam neki, engem igazából csak a motortér tartalma érdekel, s abból minden olyan dolog, ami az üzemeltetetéshez kell. A blokk váltóval, a csövek, a kábelek legalább a sarujukig megtartva (hogy lássam mi hova ment), a generátor, az önindító, a hűtő és a bowdenek.
 
Azt mondta, a 100 ezres árat úgy kezeli, hogy ha jó nekem, akkor ő nekiesik egy bazi nagy flexszel, és az első szélvédő előtt kettévágja a kocsit. Az elejébe beledugok két vasrudat, és mint egy talicskával, oda gurulok, ahova akarok. Az első futóművet meg majd visszaküldöm neki, ha szétbontottam, csak előtte rámoljak ki a zsebemből 70 darab kéklő ezrest – ebből nem is akart alkudni. Nekem tetszett, bár egyáltalán nem akartam az első lehetőségbe beleugrani, csak látni szerettem volna élőben egy Charade-ot. Megvolt, mindjárt egy TD.

Engem az ijesztett meg, hogy nagyon széles a motor, mert az egyik oldalon kilóg az adagoló, másikon meg a turbó, és annak hóbelevancai. Elképzeltem micsoda terpeszt kellene vennem, hogy a lábam közé tudjam venni, arról nem is beszélve, hogy az adagoló, az még csak hideg, de a turbó az egyik legforróbb alkatrész a motoron, ami talán pont a motoros lábához esne. Nem lehetne ezt szűkebbre venni? Hogy néz ki a szívó verzió?

A következő meglepetés még kellemesebb volt. Nem hittem volna, hogy van még az emberekben ennyi önzetlen segítség. Írtam egy kérést a smartosok topicjába:

plzltn
Kedves Smartosok!

Meglepő kéréssel állnék elő. Keresném azt a segítőkész smart 800 CDi tulajt, aki Budapest, vagy agglomerációjában érhető el, és lehetővé tenné nekem, hogy megtekintsem a motorját/hajtóművét. Fényképezést, méretvételezést enged meg nekem egy mérőszalaggal, és esetleg még el is vinne egy fél kilométert, hogy érezzem, hogyan megy a kis diesel.
Tudom, ilyen kéréssel is 100 évente egyszer állnak elő, de nekem (is) okom van rá. Következő motorépítésemhez keresek motorblokkot, és hát a Smart motorjából már több motort is sikerült megépítenie a hozzám hasonló őrülteknek. Tehát nekem is szóba jöhet.

plzltn: DSCF6370

Persze az is nagy kérdés bennem, mennyi a súlya egy ilyen blokknak? És még több...sok-sok kérdésem lenne, de egyenlőre annak is örülnék, ha nem röhögnek ki.

(hogy komolyak, és nem hátsók a szándékaim, arról képet adhat a nickem mögötti honlap...)


Quattroman
Kb. 80 kg a váltójával együtt, ha írsz mailt, küldök elérhetőséget ahol meg is emelgetheted :DDD

konig1976
Szia!
Ezt pont tegnap olvastam..jól hangzik. Bp XVIII. kerületi vagyok, ha jó neked a környék, szívesen viszlek egy kört...

plzltn
Köszönöm a felajánlást, beszéltem quattroval, s mivel neki nincs most guruló smart CDi-je, (a kiszedett motort hétfőn megnézegetjük) ezért el is fogadom. Holnap járok is arra, akár csak hétfőn. Jó lehet?
Ha igen, adj valami kontaktot. (enyém megvan a nick alatt...)


konig1976
Ma ijesztő hangot kezdtem hallani: gyújtás ráadásokat egy egyre magasabb hangú sípolás indul, ami aztán abbamarad. Üzemanyag szivattyú? Vagy mit indít el a gyújtás egy pillanatra?

plzltn
Ezt most együtt hallottuk koniggal, mert pont akkorra datálta az első felfedezését, mikor ma kinyitotta nekem a motorház fedelet a találkozásunk alkalmával. Én is hallottam már pár tápszivattyút, de ez nekem is fura hangú volt. Nem csak zümmögött, hanem valahogy nyikorgott is egyben... Reméljük nem különösebb baj.
Semmit se láttam a zsúfoltságból, úgyhogy még izgatottabban megyek quattrohoz motornézőbe, ahol talán többet látok a smart dieseléből... :-)
Amúgy ördögien megy. Ennyi erő lenne 800ccm dieselben?!


Aztán néhány nappal később le is zártam magamban a Smart kérdést, a műhelyben hallottak lelomboztak. Több érv is szól ellene, de Quattroman szerint a motorvezérlő hekkelésével van a legnagyobb baj. Ő nem tud róla, van-e valaki, aki átírná a programot benne. Mert ugye négyhengeresekhez rengetegen értenek és több szoftver is letölthető a vezérlőjéhez, de a háromhengeres egyedisége, ritka előfordulása, ergo a potenciálisan kevés megrendelő miatt nem igen van hozzá alkalmazás, vagy nem tudom megfizetni. Úgyhogy zárnom kellett a Smart kérdést:

plzltn: DSCF6372

plzltn

Kedves Smartosok!
Némi gondolkodás után, nameg a kapott segítő infók, Quattroman-nal tett hosszú szakmai megbeszélés után úgy döntöttem, számomra elérhetetlen a kis diesel beépítése a tervezett motoromba. El kell, hogy felejtsem! Azt viszont azt nem kell elfelejtsem, nem is fogom, hogy milyen segítőkész emberek voltak itt. Köszönök mindent!
Legközelebb...:-)


Quattroman
Sajnálattal olvasom.
pedig reménykedtem hogy kitaposol egy ösvényt az egyedi motorvezérlő gyártásához, és nekem már csak sétálgatni kell rajta :DDD


Nem jött össze, pedig lelkesen fotóztam és vittem a kis rugós súlymérőmet. Quattro szépen összeszedte a képeken látható blokk összes kiegészítő alkatrészeit, amiket leméregettem. Azt mondta, 100 kiló alatt kell ennie. Már nem emlékszem dekára pontosan, és volt benne valami alkatrész, amiből csak a benzinesét mérhettük le, mert a dízelét már eladta, de 90 körül zártunk.

Következett Robinak, a vizslának háza, az Opel. Szegény, már visszafordíthatatlanul lelakta a hátsó ülést, illetve a belsejét – nagyon szerette. Hogy miért, annak megértéséhez mindenképpen szeretném elmesélni, hogy egykori barátnőm találta az erdőben egy fához láncolva, szemmel láthatóan jó állapotban, de szándékosan kikötve, hogy megszabaduljon tőle valaki. Városi, idomított kutya, mert vezényszavakra reagált, a pacsit ad mozdulatot felismerve ő is lábát nyújtja, sőt mindig a házba akart bemenni. Amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, már furakodott is, hogy beszálljon.
plzltn: DSCF6403

Az autóban prímán utazott, testét az ülésnek feszítve, állát a háttámlára téve kipeckelte magát a kanyarok ellen. A fülébe tetovált szám alapján az Ebtenyésztők Szövetsége hozzásegített a bejegyzett gazdájához / tenyésztőjéhez, aki egy látogatás során elmondta a korai, az eladását megelőző előéletét, meg hogy a vizslák végtelen izgágasága, mozgásigénye, hektikussága miatt sokan képtelenek együtt élni vele. Nem is való igazából a városba, nem kis feladat a vizsla tartása. Na, ezt én is megéltem.
 
A kertben szétszedett dolgok, a végleg „rendbe rakott” fa bejárati ajtó, a műhelyben széttépett zsinórok bizonyították az állítást. Rövid idő múlva a barátnő lelépett, Robi meg maradt. Úgy tudtam őt kizárni a lakásból, hogy az éppen lejáró műszaki miatt végleg „C” vágányra rakott Opelt megnyitottam neki a kertben, amit boldogan birtokba vett, kevésbé neheztelve a kint töltött éjszakák miatt; a végén megszokta. Tél vagy nyár, ő kitartott „kutyaháza” mellett.

plzltn: DSCF6398

Robi mostanáig boldog Opel használó volt. 13 évesen elérte őt a teljes süketség és a mozgáskorlátozottság. Már nem képes bemászni a kocsiba, sőt, a lábra állás is komoly előkészületeket igényel neki. Így hát felszabadult az Opel, amiért egyébként évekig zaklattak az utcabeli „vasügyi szakemberek”. Mindig ígérgettem nekik, ha nem kell majd a kutyának, vihetik. Na, ez mostanában van.

Beindítottam és az utolsó útjára indultam vele a boncasztalra, a garázsba. Egyébként pöcc-röff fél év állás után is - végül is csak 82-es. Most lekerült róla a sallang. Lemértem a motor súlyát, 121 kg. (Viszont akkor mi 130 kg a Multijeten?) Ah, gondoltam, hogy nehéz lesz. Ebből faragni egy motorkerékpárt? Kemény, de azért egy kis pózolásra alkalmas. 
 

plzltn: DSCF6364

19 komment

Címkék: motor dizel

A bejegyzés trackback címe:

https://dieselbike.blog.hu/api/trackback/id/tr142852336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.05.11. 18:03:44

@Gyurma73: Abból veszel egy komplett diesel motorkerékpárt....

wpa 2011.05.11. 18:04:23

itt lehet csekkolni egy egész korrekt megvalósítást teljes harci díszt steam-punk vonalon:

bubblevisor.blogspot.com/2011/05/volkscycle.html

wpa 2011.05.11. 18:09:56

@wpa: ebben az összeállításban is vannak képek róla:

bubblevisor.blogspot.com/2011/05/hamont.html

Tibor889 2011.05.11. 20:27:18

Citroen AX, Peugeot 106 1,4 diesel! 45000-ért már találsz is a használtautón. Alu blokk, kis fogyasztás, semmi elektronika, még UL repülőbe is beépítette valami francia fószer...

Magyar[HUN] 2011.05.11. 21:18:41

@Tibor889: Az 1,4 diesellel óvatosan,mert konstrukciós hibája az,hogy hűtési problémái lehetnek és sok motor gallyra ment a nem megfelelő tulajnál. Csak megfelelő forrásból szabad beszerezni!

littlerock 2011.05.11. 22:11:36

@Magyar[HUN]: egy motorkerékpár esetében nem zárt helyen van a blokk... esetleg egy izmosabb vízpumpa is jól jöhet...

Sunsertes 2011.05.11. 22:12:13

Hi!
Kispolák motor?
Igaz nem diesel, de már készítettek belőle
egyedi mocit, trabant hátsó kerékkel.
Kis méret és súly.
Egy kis kipuf tuning és diesel hangja lesz.
:) Hajrá!

Magyar[HUN] 2011.05.11. 22:34:17

@littlerock: Ott nem gond,csak a Citroenben előtte :D

kkornel.dax@gmail.com 2011.05.11. 23:17:07

Szia!
Az AX 1.4D-ről megosztanék én is pár gondolatot veled.
Nem tudom, hogy keresztbe, vagy hosszába akarod épteni?
A motor mindenképpen jó alap lehet.
Ha váltóját is tudod használni, akkor már 5 sebességed is van.
Rendkívul gazdaságos 3.5-4.5 literből elmegy és még a kocsit is viszi autópálya tempóban.
2 fajta adagolóval gyártották, bosch és lucas. A lucas halkabb járást eredményez és jobb a fogyasztása is.
Elektronika a motoron csak az izzításhoz és a leállításhoz kell. Mágnesszeleppel áll le. Sajnos nincs a lucas adagolón mechanikus leállító.
A melegedésre hajlamos a hengerfej, ezt általában egy plusz hőfokmérő órával és kapcsolóval szokták orvosolni, így kézzel is be lehet kapcsolni a ventillátort.
Évvjárattól függően a hűtőjén van a kiegyenlítő tartály, így ez minusz alkatrész az építésnél. Ejtőtartályból simán elmegy, nem kell villanyos tápszivattyú. Mivel vezérműszíjas, így halk és kulturált járású motor.
Ha 300 eKm-nél kevesebbet futott példányhoz hozzájutsz, hidegen is jól indul, akkor jó alap lehet.
üdv,
KK

Kopasz Szuzukis 2011.05.12. 00:12:54

www.blagamotor.com alkatrészek utolsó oldalán:

Smart 800 CDI, 2004-es komplett motor eladó. Váltó, futómű, generátor, önindító, klímakompresszor, turbó, kipufogó, összes szelep és elektronika, hűtők. 6 sebességes, triptronic automata, 100%-os állapotban, működő klímával, egyben vagy alkatrészenként eladó.

GERI87 2011.05.12. 01:15:50

"Ne feledjük azt se, mint minden bonyolult mikroelektronika, a végletekig érzékeny a vízre, ami egy motoron, lássuk be, gazdagon fordul elő."

Nem igazán értem ezt a parát az elektronika végett...
ha nem tudsz összehozni egy olyan burkot neki hogy ne ázzon be....akkor el se kezd az egészet szerintem:)
Aminek a motorháztető alatt nem lesz baja annak a tank v. ülés alatt se ha jó helyen van!

A Smart blokk meg tökéletes....ha a súly 350-re jön ki akkor az még jó, ez alá ne is álmodd a gépet.
A súlypont alacsonyan van akkor nem lesz gond.

"a motorvezérlő hekkelésével van a legnagyobb baj."

Miért is kéne meghekkelni?

Psziho 2011.05.12. 12:57:27

mopedautó 2 hengeres lombardini v. kubota diesel?

komplett gyári varióváltóval beépíthető

Suttora 2011.05.12. 14:04:59

Látom jobbnál jobb ötletek vannak, én a Rába D10-re szavazok :-)
süti beállítások módosítása