Honlap


A képre kattintva a honlapra jutunk, ahol még sok egyébb építés is található

6. Gyűlnek otthon az alkatrészek, velük a kérdések is.

2011.06.30. 16:10 plzltn

 


 
 
Az eltelt időben sokminden történt, lesz miről beszámolnom, de előtte egy kérdésem lenne az utolsó kisvideóhoz. Mint látható volt, igen rendesen jött a kartergáz a kivezető csövön. Hogy ez mennyi, azt szakmai hozzáértés híján nem tudom. Csak azt tudom, hogy minél kopottabb egy dugó/gyűrű páros, annál több gáz jön ott ki. Kérdés, hogy az én Daihatsum hol tart ebben a kopási folyamatban. Mondjuk, ha az derül ki, hogy igen nagyon hulladék, akkor sincs baj, a motor megépülhet nyugodtan. Legfeljebb két eset állhat elő. Ha szarra sikerül a motorépítés, vagy be sem tudom fejezni, akkor legfeljebb nem kár a rossz blokkért. Ha meg sikeresen megépül a moci, akkor megér amúgy is egy blokk felújítást, esetleg egy másik blokkot. Aztán az is lehet, sikeres építéshez egy jó blokkom van… oszt ámen…
 

plzltn: DSCF6600

 
És akkor a történések. Ural kuplung. Ember meghozta a börzére, ahol is minden ismerettel ellátott az eladó az eredeti környezetében való elhelyezkedéséről. Hogy hogyan tudom majd alkalmazni, mit mivel kell párosítanom. Egy baj van vele, azt megtudtam tőle, mi az alkatrész sortrend a kuplungban, melyik lamella melyik után jön, (Uralban nem egyformák a lamellák) viszont mostanra elfelejtettem az irányt. Mivel kezdődik, és végződik. Na de volt ennél nagyobb baj is. Van neki a 6 db lefogató csavarja. Azt én nem kértem el. Minek is kértem volna 6 db 8-as süllyesztett fejű csavart? Otthon rájöttem miért. Mert azok nem normál menetes csavarok. Egyel sűrűbbek, asszem 1-es menettel. Jó, hát irány a Fabory, ott azt mondta az eladó srác, ami nekik nincs, az nem is létezik. Majd látva a lendkereket, benne a csavarfészkeket, zavartan állapította meg, hogy „na ez az, ami nem létezik, pont erre gondolt”. 8x20x1-es süllyesztett fejjel. A számítógép után olyan vastag katalógusokat lapozott át, amik mögött a legvastagabb budapesti telefonkönyv is elbújhat, de azt állapította meg, ilyen nem létezik. Illetve nem szabványos. Van a kért méret, csak süllyesztett fejjel nincs. Vagy van süllyesztett fejű, de akkor más menetemelkedéssel, vagy más átmérővel. Abban állapodtunk meg, hogy az Oroszok minden bizonnyal szándékosan alkalmaztak szabványtalan alkatrészeket, hogy ne tudja az ellenség a kezére került hadi eszközöket használni egy háborúban. (Egyszer egy motoros magazinban olvastam egy cikket, hogy a ruszkik még háború előtt valahogy vettek 5 db BMW-t, majd ripityomra szedve a mérnökeik alkatrészenként másolták le, hogy gyártásba mehessen Ural néven, illetve kezdetben még valami más néven, amiből kinőtte magát az Ural. Vagy nem tudtak másolni, vagy annyira azért nem akartak a fenti okból mindent pontosan lekoppintani, nem tudom.)
Azt még nem is mondtam, hogy a 6 db csavarból csak 5 ilyen menetű. A hatodik szemmel láthatóan is már házilag és utólag mahinált. Abban ugyan is meg normál menet van. Mindegy, a megoldás a kuplung eladójánál volt. Megbeszéltem, hogy elküld nekem egy darabot (az eredetik már használhatatlanul kopott fejűek voltak –mondta), ami alapján majd tudok gyártatni esztergályossal magamnak csavart. Na de sokszori elfelejtés után végül postára adott 5 db vadi újat és 1 régi, rosszat. Azt mondta, talált még a régről párat a „szertárban”.
 

plzltn: DSCF6601

 
De hát nekem így a legjobb. A hatodikat meg megveszem normál menettel. (cink venni egy darab csavart 12 Ft-ért?...)
 
Megvizsgáltam a motor-váltó összeépítésének kérdéskörét. Csak úgy első közelítésben, nagyoltan. Tény, az eredeti Dai környezetben az önindító a váltó felől van beépítve. A lendkereke a fogaskoszorújával együtt ennek megfelelő kialakítású. Az Uralban meg nincs semmi féle önindító. Nagyon szerencsétlen helyzet ez az önindító elhelyezés. A fő baj az, hogy ezzel az elhelyezéssel a váltóból ki kellene kanyarítani egy negyed szeletet. És pont kiesne vele a négy váltó rögzítési csavarhelyből az egyik. Amire külön is kellene még gondolni.
 

plzltn: DSCF6623 p

Megtehetem, hogy az eredeti lendkereket fent hagyom, és arra kerülne az Ural kuplungnak megfelelő kialakítás. A méretek nem esnek nagyon messze. Gondoltam, ki kellene marni a Dai lendkerékből egy Uralos fazont, amire illeszkednének a lamellák. Pont úgy nézne ki, mint az eredeti Ural lendkerék váltó felé néző oldala. Viszont a blokk felőli oldala meg maradna Daihatsus.
 

plzltn: DSCF6609

Az Ural tüskéi kicsivel 20 cm alatt vannak, míg a Dai lendkerekén a kuplung rögzítő csavarfészkek meg éppen felette. Ebből arra következtettem, nem lehetetlen. Csak a hozzá nem értésem mutatkozott itt meg. Mint azt megtudtam, a fémforgácsolók az öntvényeket nem nagyon tudják, szeretik megművelni. A szürkeöntvényt, amilyen ez is, meg végképp nem. Illetve az is baj, hogy itt vékony kiálló tüskéket kellene kialakítani, amik aztán a teljes teljesítményt fogják átvinni, s ráadásul nem is kizárólag bent a tövüknél, hanem elosztva egészen a végükkel is. Na, az az, ami egyből letörne. Daihatsu lendkerék felhasználása elvetve. Nincs apelláta, az Ural lendkereket kell illeszteni a blokkhoz is meg az önindítóhoz is. Hogy hogyan, az lesz az egyik következő nagy kérdés.
 

plzltn: DSCF6605

Vettem még azon a börzén egy Ural hátsó kereket is. A lehető leg rozsdásabbat a legolcsóbban. Hisz úgy is csak ötletadónak kell.
Vaterán meg egy hátsó szöghatást lőttem magamnak.
 

plzltn: vatera szöghajtás 1

Arra gondoltam, meg kellene tartani a kardános szekunder hajtást. Ami ugyan még nem döntés, de számba vehető lehetőség. Mert ugye két tényező feszül egymásnak. Megtartva az eredeti szekunder hajtásrendszert, biztosan egymással kompatibilis eszközöket kell illesztenem majd. Ugyanakkor a túl sok eredeti alkatrészek illesztésében mi is az igazi építés? Mi a kihívás?
 

plzltn: DSCF6596

Tényleg! Gyanús kezd lenni nekem itt valami. Az Ural váltón magasságban nagyjából középen van a motor főtengelyének folytatása, a váltó bemenő tengelye. És ezzel azonos magasságban van a kimenő is, a kardán kihajtás. A másik, hogy ez a kihajtás oldal irányba meg van vagy 5 centivel jobb oldalra a középvonaltól, a főtengely vonalától. Magasság, és a szélesség. A magasságról az jutott az eszembe, hogy vizsgálni kellene a Daihatsu blokk adta kényszerű magasságot. A főtengely középvonalától lefele 18 cm a karter teknő alja. Onnan még kéne egy kis hasmagasság, benne valamennyi rugóúttal. Legyen az is mondjuk 18 cm, csak a könnyebb számolás érdekébe. Akkor a kardán is 36 cm magasan jön ki a váltóból. És ha azt szeretném, hogy legyen nagyjáéból vízszintes, akkor a hátsó szöghajtás -a kerék középpontjában- is az út felett 36 cm-re kell legyen. Mekkora is az a kerék? Gumival 72 cm. Az cirka 28 coll. Ha nagyon magas, ballonos gumiban gondolkodok, ami így mondjuk 33%-át tenné ki a teljes magasságnak, akkor is 48 cm, azaz ~19 colos felni kellene. És akkor itt a másik gond. Ha a gumi magas, akkor ahhoz széles is kell, legyen, hisz a szélesség hozza a magasságot. Amiből aztán lehet ballonosság is akár. És ha széles a felni-gumi, akkor újabb kérdés a kardán oldalra állása. Hogy nem lehet párhuzamos a hossz tengely vonalával, hanem erősen oldalra kifelé kell törjön. Pont ott tartunk, ahol izgalmassá vált a már említett Szász Attila zapi choppere. Érdemes megnézni a róla készült videót a 7. és 8. perc között. Hogy egy papírlapot nem lehet a gumi és a kardántengely közé berakni, az is biztos. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ennek a szögnek van függése attól is, milyen messze van a hátsó tengely a váltótól. Ha minden paraméter változatlan, csak a kereket kezdem el egyre hátrébb vinni, akkor a kardán tengely szöge is elkezd csökkenni. Az egész kérdéssel körbe is értünk, s nagyjából pont semmit se tudok elképzelni előre. Jó! Azt mondjuk tudom, ebben is egy csomó kompromisszum hozza majd a megoldást. De akkor is, hogy miért nem a pecázást választottam hobbymnak...?
 

plzltn: DSCF6443 p

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dieselbike.blog.hu/api/trackback/id/tr293027642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása