A képen a kis feleségem látható. Szombat reggel megkérdeztem, eljön e velem shoppingolni. Nincs kifejezés rá, mennyire meglepte őt a kérdésem, eddig ilyen kérdés csak tőle hangzott el, és az igen válaszért majdnem mindig nyaggatnia kellett. Hamarosan alább hagyott a lelkesedése, amint kiböktem neki, hova és miért. Az egyik szomszédos település messzehírű autóbontójába. Történt ugyanis, hogy valamelyik hétköznap lenéztem a kisvárosunk, kis bontójába. Nekiálltam ugyanis keresgélni olyan fogaskoszorút, ami fogosztásában megfelelő a Smart önindítóhoz, átmérőben, ha tetszik, fogszámban meg ideális az Ural lendkerék és kuplungharang közé. Amekkora kereket a kényelmesen elhelyezett önindító pont eléri. A szomszéd szerelőnél volt egy kispolszki motorblokk, aminek a koszorúja szemre pont akkora volt, ami jó lehet nekem. Megmérni sehogy sem bírtuk, mert a kupac legalján volt, (rajta vagy 6 db BMW autó alkatrészei) egyébként meg azt nem szedhettük volna le, mert úgy kompletten volt az árúba bocsátható „üzemképesek” halmazába sorolva. Tehát ha jó lett volna, és hozzáférünk is, akkor sem szedhettük volna el. Ezért tehát pénteken 2 darab ezresért magamévá tettem egy komplett kispók lendkereket az említett bontóban. Na de otthon derült csak ki, hogy annyi a differencia, amennyit  tolómérővel is alig tudtunk volna előre látni. Pont annyival volt nagyobb a kelleténél, hogy bár éppen befért a harang alá, de egy papírlapot (és nem söralátétre gondolok) már nem lehetett volna berakni egyszerre mindkét oldalán a kerék és a kuplungharang közé. Egyszóval biztonsági távolság nuku. Nem jó, kell egy kisebb. Legalább, és egyben legfeljebb egy-két foggal kevesebb fogszámú. De azt egy viszonylag kis bontó kevés portékájából csak nagy szerencsével lehet megtalálni. Tehát a válogatáshoz legjobb elmenni egy nagyobb árúbőséggel bíró bontóba –gondoltam, de leginkább már haladni akartam a hétvégén. Na, hát így keveredtünk szombat délelőtt a képen látható helyre, ahol a végeláthatatlan polcsorokon gépkocsik alkatrészei sorakoztak ruhák és egyéb csecsebecsék helyett.

 

De az én kicsikém úgy megszokta már a gondolkodásomat, hogy a méreteket is milliméterben tartja számon, nem S, M, L, XL és hasonló mértékegységekben. Örül, ha egy ilyen helyen is, de velem lehet, ha már annyit vagyok a műhelyben tőle távol, egy szinttel lejjebb.

Találtunk is pont megfelelő méretű fogaskoszorút. Épp csak, sajnos az nem derült ki róla, hogy pontosan minek az alkatrésze. Annyit tudott mondani róla az eladó, hogy valami Renault-é lehet. Az árra meg érezhetően mondott egy akkora számot, hogy nehogy legyen kedvem megvenni. Érzékeltem, hogy ő is látja rajtam, nem a jó fajta vevőjelölt vagyok, aki egy vagyon akar otthagyni. Miközben egyfolytában vagy hárman vártak sorban rá, olyanok, akik kurrens, jó áron eladható, forgandó termékeket kerestek. Minek is szarakodott volna velem, aki még ráadásul vissza is kérdezget. De nem is volt baj ez, így legalább Ilivel nyugodtan fényképezkedhettünk, mutogathattam neki a különböző autó alkatrészeket.

Viszont este hazaérve eme fontos infóval nekiestem a vaterának. Találtam egy pontosan olyan kinézetű árut, amilyet a bontóban megjegyeztem magamnak. Érdekes beszélgetés és történés alakult ki az eladóval.

 

Az történt, hogy miután leütöttem az aukciót, elgondolkoztam magamban, megéri ez nekem? Nem összegszerűségében, hanem elutazgatok egy vagon kilométert, meg időt, és lehet nem is az én méretem a cucc. Akkor már mennék be egy másik bontóba, és keresnék ott Renault fogaskoszorúkat, esetleg bármilyen más, de jó méretűt. Egyik csak az én kiválasztottam lesz. Hétfő, de talán keddnél előbb már semmiképp se lesz koszorúm, minek erőltetni ennyire. Alig gondoltam ezt így végig, jött az eladó válasza, napba nézett, az általam vásárolt termék már meg sincs neki. Nagyon kérte az elnézést, én meg azonnal kapcsoltam, minden bizonnyal az isteni, vagy sors keze általi (kinek hogyan tetszik) gondviselésben részesültem. Azt ugyan nem mondtam meg neki, hogy már nem ütném le még egyszer a termékét, de megnyugtattam, részemről semmi baj, nem okoz gondot, hogy mégsem lesz tőle R5-ös fogaskoszorúm.  Ne legyen lelkiismeret furdalása emiatt.

A türelem meghozza az eredményt. Hétfőn visszavittem a kispók lendkereket a mi bontónkba, elmondtam a méretgondomat, majd a srác rámutatott egy Opel motorra, azt mérd csak meg! Tökéletes volt, de miközben kifelé mászott a motorok alkotta halmazból, megpillantott egy másikat, s azt mondta, itt egy másik Opel. Ennek ugyan az a lendkereke, csak egy régebbi verziójú motorblokkon, nem annyira kelendő. Az elsőnél még 6 rugót kéne hozzátegyek a polszki árához, de ehhez itt elég lesz 1 db is. Kis bontó? Nincs benne árú? Tessék! És társul még hozzá korrekt szakmai felkészültség és jó üzleti hozzáállás. Minek kapkodtam, csak ki kellett volna tudni várni a következő hét hétfőjét, és akkor nem futok még ekkora köröket sem.

 

Voltam én egy másik „áruházban” is, a Vasló kft-nél.http://www.vaslokft.hu/index.html Hogy hogyan keveredtem oda? Hát a frissen szerzett fogaskoszorú miatt. Annyira nagy lett, hogy már nem fogyasztani kellett volna anyagot, hogy az Ural lendkerékre rátehető legyen, hanem mivel lötyögött rajta, egy közdarabot kellett csinálni. Ami egyáltalán nem baj, hisz emlékezzünk vissza, 4 kg mínuszban vagyok az eredeti Daihatsu lendkerékhez képest. Tehát jól is jöhetne egy kis plusz súly. Kitaláltam hát, egy olyan gyűrűt kellene gyártani, ami rászorul a lendkerékre, a gyűrűre meg pont a megfelelő helyre felszorul az új fogaskoszorú. Elrohantam hát az esztergályoshoz elhozni az utoljára otthagyott vaslemezt, a lyukkal, amit az önindítónak kértem.

 

Így most már a rászerelt önindítóval (akár csak ideiglenes rögzítési módszerrel is) a helyére téve, meghatározható a kiugró fogaskerékből a koszorúnak a végleges helye a lendkeréken. Abból meg megtervezhető a gyártandó közgyűrű.


 

 

Tudom, nem egy műszaki szakrajz, de az esztergályos megértette eddig az összes ilyen macskakaparásomból, mit is akarok. Ez alapján azt mondta, ehhez a gyártandó darabhoz egy kazánlemezt kell szereznem. Olyan vastagot, széleset és átmérőjűt, ami a végtermék legnagyobb határoló méretét a befogás miatt legalább 20 milliméterrel meghaladja. De ilyet nem igen fogok találni, vagy csak jóval nagyobb méretben. És akkor még neki meg is kell azt munkálni nem kevés anyag elfogyasztásával. Esetleg új nyersanyagból vágathatok lézerrel, plazmával, vízsugárral, (amivel épp tudják) pont méretre. De akkor meg annak lesz tisztes ára.

Így kerültem hát a fent nevezett vastelepre, és olyat láttam, amit életembe sose. Itt minden más méretben létezik, mint az általam ismert faluszéli méhtelepen.

 

Ameddig a szem ellát (a halmok közt), csak vasanyag 10m magas hegyekben. Két oldalt a magasban futó sínpályán mozogva a híd szaladgált elejétől a végéig, és rámolászta az anyagot kupacból vagonokba, és fordítva. Fülkéje ott középen alul a lelógó kocka, abban ül a pilóta. Láttam elektromágnesen adaptert rajta, mint a filmeken, ahogy tonnányi vasmennyiséget mozgatnak vele. És láttam azt a gépet, amit eddig szintén csak filmekből ismerhettem, a bálázót. Nem bírtam annyira eltávolodni a kupacok közt, hogy egészben beleférjen egy képkockába, de a munkahengerét, és egy részét a gép testének lekaptam:

 

Na de amiért odamentem! Az is meglett, Azt mondta az esztergályos pofátlan szerencsém van már megtalálni is ilyesmit, és még hozzá 120 forintos kilósáron pont méretben?! Tudni illik az a kis „frizbi” majd 20 kiló volt. De ha  az átmérője csak kétszerese, akkor már lényegtelen, ki tudom e fizetni, mert kihozni sem tudtam volna kézben.
 

Fizetni viszont ez esetben az esztergályosnak kellett sokat. Azt mondta, 40 munkaórája volt a gépének benne, ami nem lehetetlen. De meglett, és mehetett össze a hőkezeléssel a három elem.

 

Persze már megint béna voltam. A lendkereket a fagyasztóban hagytam egy napra, de a legyártott gyűrűvel annyira szorosra sikerült a méret „aláillesztés”, hogy kevés volt első próbálkozásnak azt vízben forralni. Több sikerrel jártam 10 percnyi gázlámpás melegítéssel, de félúton a rárakás közben meghűlt, rá is szorult. Végül az esztergályos rakta rá, amihez azt mondta, legalább negyed órát adta neki a pb lángját, míg lilára változott. Szerintem nem fog elpörögni rajta.
A fogaskoszorút már könnyebben melegítettem a kellő hőfokra a házi módszereimmel, simán ráment. Amit viszont elrontottunk, hogy az esztergályos leszedte a lendkerék közepébe korábban behegesztett belső közdarabnak már említett domborúságát, azt, ami a hegesztés miatt vetemedett meg. Csak éppen ezt nem kalkuláltam bele a gyűrű tervezésekor, ami miatt 2 milliméterrel közelebb került a dízel blokkhoz az egész kreálmányunk, rajta a fogaskoszorú is az önindítóhoz. Tehát visszaad esztergályosnak, hogy ennyit még szedjen le az általa gyártott gyűrűn a fogaskoszorú fészkéből. Ezek után következett az első nagy pillanat, egy próbaindítás a benzines önindítóval.

És egyáltalán nem gyenge az aksi. Ennyit tud a benzines motoré. Kell az a dízel önindító…