Honlap


A képre kattintva a honlapra jutunk, ahol még sok egyébb építés is található

5. Keleti logika?!

2011.06.14. 16:10 plzltn

  

Beindult a zsizsgés, mozgás! Minden utam a műhelybe vezet. Ennek kétségtelenül Robi örül a legjobban, így vele vagyok. Pontosabban ő ezt úgy látja, hogy velem, a gazdival lehet. Ha egy métert arrébb megyek, azonnal követ. Megáll a lábam mellett, és a fejét úgy tartja, hogy az lehetőleg éppen hozzám érjen kicsit. Ha leülök, azonnal befúrja  a fejét az alkarom, és combom közé, fejét a combomra téve. 
 

plzltn: DSCF6812

Ha lépek egyet, akkor ő is lép. Ilyenkor, gondolom az a képzete lehet, hogy megyünk a gazdival bozóttól bozótig, lessük a vadat, márcsak azért is a nagy figyelem, a koncentráció a gazdi részéről. Ő is figyel hát. (ha tudná, hogy engem most nem a természet csodái izgatnak, nem azt figyelem, hanem a tolómérőt meg a szerszámokat…) Szép páros vagyunk ebben a munkába. Meg kell hát várjam, míg elfárad a hátsó lába (ami a gyenge pontja így öreg korára) ami miatt aztán pár perc elteltével csak eloldalog leheveredni a helyére. 
 
 
Párhuzamosan folynak a dolgok. Egyrészt van a hengerfejes blokk javítása, másrészt meg kezdhetem a motor-váltó koncepció kialakítását. Ami a hengerfejet illeti, kaptam a blokk eladójától egy címet, telefonszámot. Állítólag már letárgyalt kérdés ennek a szívó dízelnek a hengerfej javítása. 25000 Ft. Fel is hívtam, meg is beszéltem vele, hogy van neki egy eleve felújított hengerfeje, amiért cserébe beszámítja még az én rosszamat is a fizetni való mellett. Csakhogy más is történt. Időközben felhívtam Zirig Árpi féle két Daihatsus fan közül az elsőnek felírtat, Gyarmati Imrét. Egy nagyon érdekes félórás beszélgetés kerekedett belőle. Imre egyáltalán nem mutatott meglepettséget a terveim hallatán. Bár a tekintetben alaposan kikérdezett, hogy miért esett éppen a kis japánra a motorválasztás. Nem lett volna jobb egy Yanmar, vagy egy Kubota 3 hengeres -kérdezte? Vagy valamelyik egyéb kerti kisgépnek a motorja? De aztán belemerültünk a Daihatsu rejtelmeibe. Rengeteg kérdést öntöttem Imire. Először is megtudtam, egy talán sehol se alkalmazott megoldás van az izzításra. Dai-ék az izzító gyertyákkal sorba egy előtét ellenállást építettek be. Azt láthatom egy elektromos kivezetés formájában, amiből sejthető, valami nagyobb dolog van betekerve a hengerfejbe, ott is a víztérbe. 
 

plzltn: DSCF6815 1

Ez egy olyan előtét ellenállás, aminek a hűtését tényleg a hűtővíz oldja meg, és nagyjából 7 volt feszültség jut a gyertyákra az osztás után. Majd az előtét ellenállás és az első gyertya közti szakaszon két helyről is van vastag, láthatóan nagy áramú vezeték leágaztatás. Azt nem tudjuk, azok betápláló vagy kivét ágak, esetleg csak mérési pontok. És van hozzá még valami vezérlő/időzítő elektronika is.  Imi szerint ez az egész egy felesleges hóbelebanc. Érdemes az elektronikát kihagyni, és egy egyszerű kézi nyomógombbal helyettesíteni az időzítést. Szerinte úgy sem lehet kilőni a gyertyákat, akár 15-20 másodpercig is rajta lehet tartani a feszültséget. Amúgy meg az ember izzít érzésre egy pár másodpercet, aztán máris indul a motor. Kérdeztem még, mik azok a csövek a generátorán, és mire valók?
 

plzltn: DSCF6814 1

Kérem szépen, mint megtudtam, a generátor állítja elő a vákumot a fékszervó számára. De van rajta egy vékonyka, a vákumcsőnél sokkal kisebb átmérőjű másik cső is. Az meg enyhe túlnyomást állít elő. Annak járatában van az autón egy mágnes szelep, amit elektromos kapcsoló segítségével lehet váltani, s ezzel a levegőt tovább juttatni az adagoló felé, vagy tiltani. Az adagolón két kis dobszerű eszköz található, valamilyenfajta membrános nyomórúd-húzórúd. 
 

plzltn: DSCF6819 1

Engedélyezés esetén, a nyomás hatására a felső nyomorúd elmozdulva hatott az adagoló gázkarjára, az alapjáratot emelte meg kicsivel. Az alsó talán vákumra működhetett, de nem tudom milyen összhangban a felsővel. Az alsó is szemmel láthatóan kitartotta a gázkart az alapjárat állásból. Ezek a micsodák állítólag a hideg indításnál kellettek a kocsiba. No és ha már forgó alkatrészek vannak benne, akkor még a motorolajat is bele vezették a generátorba. Egy hányada átfolyik a generátoron, így biztosítva a kenését ezeknek a pumpáknak. 
Imre azt mondta, szerinte feleslegesen bonyolizálták túl ezt a motort a japók. Ki kell ezeket dobni a francba, felesleges helyfoglalók, és hibalehetőség generátorok. Viszont, ha nem kell az eredeti generátor, akkor használhatok egy sokkal kisebbet is, ami esetleg származhat a motorozás világából. Így első ránézésre az a baj, hogy nagyon nyitott ez a generátor. A csapódó víz biztosan el fogja érni. Vagy burkolni kell, vagy csere egy motorra tervezettre.
 
Aztán Imrével való beszélgetésünk hozott mást is. Ő egy nagyon nagy ajándékkal lepett meg. Azt mondta, ha már gátszakadt a hengerfejem, szeretne nekem segíteni egy neki felesleges hengerfejjel. Ezzel mintegy támogatná a motorépítésemet. Ő már sosem fogja tervei szerint felhasználni, mert a Bamakós kalanddal nagyjából a magánautózásában is végleg befejezte a Daihatsuzást. Se dízel, se benzines Dai nem jöhet többet szóba. Így a megmaradt alkatrésze már csak emlék neki. 
Meg is beszéltünk egy találkát pár nappal később, amikor is egy komplett TD hengerfejet, hozzá való adagolót, és az összes rajtuk lévő aprólékot tartalmazó csomagot hozott nekem. Megbeszéltük, hogy bár nekem a sima szívó kell, de nyugodtan felhasználhatom akár csereárunak is. Hát ez is nagy segítség, köszönöm ez úton is Iminek. Iminek, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot, mert mint kiderült nekünk sokkal több közös témánk van, mint néhány motoralkatrész. Vannak közös érdeklődési köreink energetika, gazdaságtan, és szociológia terén is, de a gyakorlati életben is lesz metszéspontja az ismeretségünknek, mert Imi a házuk felújítása kapcsán olyan műszaki, épületgépészeti kérdések elé néz még, amiken én már keresztülhaladtam. Már terveztem, építettem bennük ezt-azt, amik nekem remekül működnek is. Na de ez nem ide tartozik…
Lényeg, hogy van hengerfej, kaptam Imitől Daihatsus szerviz könyvet (annak motorra vonatkozó részét), mehet hát a motorjavítás. És itt keveredünk vissza a hengerfej felújítóhoz. Szét is szedtem a motort, s elrongyoltam a hengerfejjel a felújítóhoz. Vittem neki a TD fejet, amit úgy számított be, hogy 8 tallért ráfizettem, s kaptam a jó szívót, meg hengerfej pakolást, és néhány egyéb apróságot, alátétet, tömítést a befecskendezőhöz. (azok hiányoztak nekem)
 
Közben még egy dolgot megtettem a tudatlanságom ellen. Feszítő kérdés ugye, vajon mennyi súllyal indulok neki az építésnek:
 

plzltn: DSCF6528 plzltn: DSCF6530

Ááááááááááááhhh… 105 kg! …de legalább nálam könnyebb…
 

plzltn: DSCF6511 plzltn: DSCF6516 plzltn: DSCF6549

Imi hengerfeje azért kicsit rozsdásabb. Biztos pár évet figyelt valahol az elfekvőben. Ezt mondjuk szóvá is tette a beszámításnál a felújító. Biztos ezért kellett ráfizetnem.
 
Eközben a másik szálon is vannak történések. El kellett gondolkodnom, hogy végül is melyik elrendezés, milyen váltó a végleges. Az utolsó alkalom rá, aztán ha megindulok valamelyik irányba, és kiköltekezem, akkor már nincs onnan visszaút. Vagy csak nagy veszteségekkel. Kicsit forgattam tehát a gondolatokat. Mi volna, ha keresztbe teszem a blokkot mégis. Abban előnyt szereznék, hogy a hűtő is jobban elférne, és egyáltalán a motor hossza még esetleg egy naked-es, túrás stílusban is tartható lenne. Na de még ez sem feltétlen igaz, hiszen az így igen szélesre veendő lábtartás nem jellemzője ennek a stílusnak. Mondjuk azt meg kell jegyezzem, ránézésre, de mérve is igazoltan, a lábterpesz pont ugyanakkora mindkét elhelyezés esetén. Egyszerűen ennyit növel az adagoló, meg a kiálló olajszűrő. Aztán a keresztirány, a már korábban említett váltó kérdést veti fel. Kéne szerezni akkor egy különálló váltót, de lehetőleg egy száraz primerrel futót. Persze ha sikerülne, mint ahogy nem remélem, akkor maradhatna elől a Daihatsu kuplungharang, benne az eredeti kuplunggal. Kérdés, mekkora kézerő kellene a kiemelésre. Ááá! Akkor meg megint egy 4 hengeres szélességénél tartok. Nem! Motor marad hosszában, és akkor jó lesz az eredeti elképzelés az olcsó Ural váltóval. Inkább itt szenvedem keresztül magam a kuplung kérdésén. Ha maradna a Daihatsu eredeti kuplungja, és mondjuk valahogy mögé faragnám a váltót? Na és mennyi így a mérete?
 

plzltn: DSCF6616

Vagy 75 centi, és még nincs hűtő…
 

plzltn: DSCF6624

Így meg 65 centi. Mondjuk így sem kevés.
Hhhmmmmmm, ebből meg csakis a második megoldás jöhet szóba. Jaj de nem akaródzik a nehezebbik illesztés, az idegen kuplungrendszert összedolgozni a motorral. Pedig ebből csak az kínálkozna, Ural váltó, Ural kuplung, és ezt a komplexumot valahogy rágyógyítani a Daihatsu blokkra. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha maradna a Daihatsu harang, motor keresztbe, az oda való Daihatsu tengelyt (képen váltó fogaskerekekkel együtt látható) csak annyira munkáltatnám meg, hogy ráhúzható legyen egy bordásszíj kerék, azt mehet is hátra a hajtás. Bár akkor meg körbeértünk a különálló váltóhoz, amit szerezni kellene. Jut eszembe, ja, így építettek dízelmotort Orange County-ék. …úgy könnyű… Úgy látszik, nekem nem adatik meg a könnyen járható út!
 
 
Inkább ténykedjünk a blokk beüzemelésén. Tegyük fel az „új” hengerfejet, meg nézzük meg, mi van a blokkal alul.
 
Ahogy a videó alatt is olvasható: úgy tűnik nem megy le a ráöntött gázolaj. Gyűrűk tehát jók. Mehet rá a hengerfej. Namost! Életem első hengerfej lehúzása következik. Legalább is autón és egynél több hengeresen. De hát csak megcsinálom, nálam sokkal hülyébbeknek is sikerült már. Mankóm is van Imi anyagából:
 
Sikeres összeépítés után jöhet az első indítás. Ugye, itt most az a nagy kérdés, vajon kerül e a víztérbe égésgáz. Azaz füstöl e a hűtő kivezetése. Kérem szépen:
 
 
Mint tudjuk, nem vagyok egy nagy autószerelő, inkább csak aki próbál a józan paraszti eszével gondolkodni. És én úgy látom, hogy bár a felvétel végén, a leállt motor után kigőzölög egy kicsi füstöcske, de az inkább csak a pár centivel alatta lévő másik elvezető csőcsonkba beáramlott kipufogó füst lehet. Ezt arra alapozom, hogy ez most csak éppen, hogy „gőzölög”, míg a rossz állapotában felvett videón leállítás után is dőlt a füst a termosztátházból. Az ne tévesszen meg senkit, hogy akkor a felső csőből, most az alsóból jön. Oka, hogy eredetileg –mint később kiderült- nem is volt benne termosztát, a kocsi, míg ment, tarmosztát nélkül ment. Most viszont az Imitől kapott házban lévő, és jól működőt beleraktam. S mivel ott meleg(víz) nem volt, az bizton zárva is maradt, azaz az alsó teret elzárta a felsőtől a zárt termosztát.
 
Vizzel feltöltve is ki kéne próbálni, és akkor lehetne az üzemmeleg állapotban járatni. Az a logikám, hogy ha van gáz a víztérben, és az nyilván utánpótlást is kap, akkor az igen nagy térfogat növekedést generál ahhoz képest, mint ha csak a víz melegedve tágul. Ha tehát levegős a víz, akkor hamar, talán néhány perc elteltével megtelik a tágulási tartály a térfogat növekménnyel, és elkezdi a mélyebben lévő, vízzel teli hűtő túlfolyóján kinyomva felszabadítani magának a szükséges teret. Ha meg jó a motor, akkor az elején nem enged vizet, felveszi a tág tartály, aztán mikor már ott megnőtt a nyomás, csak akkor kezd majd vizet csepegtetni. A melegedéssel egyre gyorsuló tempóban. Tehát, ha beledolgozik még mindig a víztérbe, akkor így is észre vehető lesz.
 
 
Nekem jónak tűnik… Az első 10-15 percben csak egy kanálnyi víz gyűlt össze, és utána kezdett el egyre több kijönni. Én egyenlőre sikeresnek minősítem a blokk helyrehozatalát!
 
Más. Kéne venni Ural kuplungszerkezetet, s megnézni, mit mutat. Ha már a nehéz utat kell járnom. 12000 az ural.hu portál apróhirdetés rovatában, de az ország másik végében van, az Ukránokhoz közelebbi végében. (Ezek szerint Sopronban KTM alkatrészt kapnék könnyen…? Hi-hi)
De szerencsére azt mondja az eladó, a következő börzére jön Pestre. Ott meg is köthetjük az üzletet, s nem kell leutaznom. Mindegy, csak párat kell aludnom, és lesz kuplungom a továbblépéshez.
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dieselbike.blog.hu/api/trackback/id/tr822983484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wpa 2011.06.27. 14:36:18

várjuk ám a folytatást. remélem a "pár alvás" után sikeres volt a beszerzés.

plzltn · fabrikalo.5mp.eu 2011.07.05. 08:58:54

@wpa: A folytatás hamarosan jön, és vele együtt némi gyorsulás is várható lesz a történésekben. Legalább is a nyár végéig biztosan...
süti beállítások módosítása