Most nem szeretnék én beszélni, beszéljenek a képek, a videó!

Képre kattintva a képtárban további jó minőségű képek találhatók.

Az elkészült DaiRalt bemutatni hivatott kisfilm:

GY.I.K. és néhány saját gondolat

Következőkben néhány olyan kérdésre próbálok meg válaszolni, melyeket vagy rendszeresen feltesznek nekem, vagy legalább egyszer már megkérdezték, vagy esetleg nem tesznek fel, pedig szeretném, ha valaki feltenné.

Eltelt pár hét az átadás-átvétel óta, a tervek szerint szétszedtem a motort a legelemibb részeire. (a képről csak a kipufogó rendszer hiányzik) Előcsiszolva az alkatrészeit elszállítottam felület megmunkálásra, fekete és ezüsthorganyozásra, krómozásra, fényezésre. Az is terv volt, hogy a következő blogbejegyzés majd a már elkészült motorról fog íródni, csakhogy telik az idő, és nem tudom, meddig kell várnom az alkatrészekre. Ugyanakkor már majdnem minden egyéb kis munkát elvégeztem, több-kevesebb sikerrel, túl vagyok életem első vaspolírozásán is, már csak az új csavarokat kell megrendelni, és az alualkatrészeket leszállítani a polírozónak. Szóval nincs most komolyabb elfoglaltságom, így hát unaloműzőként írok egy kicsit az eddig történtekről egy nem tervezett részt. 

Egyik reggel párommal sétálva lefelé a vasútállomásra az utcában lakó „vasügyi szakemberek” portája előtt, a kupac közepében egy gyöngyszemet pillantottam meg. Kisméretű, talán egyliteres tűzoltó készülék. (üresen). Megvan a tágulási tartály!

Újra itthon. De jó is a motor felett aludni (egy szinttel). Motor! Mert mostantól talán nevezhetem már motornak, legalább is a formai állapota alapján. Ugyan menni nem tudott még Csabitól eljövet, de a hazaérkezés óta eltel 2 hét alatt egy kitűzött cél volt. Menni vele legalább 5-6 métert önerejéből. Mindegy milyen műszaki körülmények közt, de önjáró legyen a motor. Ezt annyira kőbe véstem magamnak, hogy ki is tűztem azt a vasárnap délutáni időpontot, amikorra meghívtam az onroad-os Mackót, Csabit és a családot is behergeltem az eseményre.

Szóval, mint kiderült, a villanyaknál sikerült kifelejteni azt a lehegesztést. Már az is elegendő volt, hogy a műhelyajtó küszöbén döccent egyet a 2 centis szintkülönbségen. Összecsuklott, s mire visszaráncigáltuk a műtőasztalra, menthetetlenné vált, szét kellett vágni teljesen a nyakat. Viszont most már lényegesen egyszerűbb volt a meglévő vázhoz beállítani újfent az 56 fok villaszöget, a függőlegest, és az egyéb paramétereket. 

Ennek a résznek 4 nap eseménye fogja adni a tartalmat. Csabi tippje szerint,  valószínűleg egy egész hónapot fog igénybe venni a váz építése, mert ő csak hétvégenként ér rá. A munkája olyan, hogy hétköznapokon jó esetben este 6-ra ér haza, ami azt jelenti, esténként már nem nagyon érdemes nekiállni egy-egy órácskára, főként nekem nem érdemes utaznom annyiért napi 80-90 Km-t. Viszont Csabi munkaadója, a NELKE kft az év végén teljes leállást szokott végrehajtani, ami nekünk azt jelenti, lesz 4 egybefüggő napunk, amikor orrvérzésig csak a vázépítésnek élhetünk.

Élményekben, történésekben igen gazdag 4 nap volt ez. Nagyon látványosat haladtunk. De először is elmesélem pár képben a költözködés eseményét.

Az előző részben sikerült alaposan elkalandozni a drótváz építésétől, pedig az sem állt le. Csak sok mellékes tevékenység, történés vette körül, amik alaposan megosztják az ember figyelmét. 

Valamikor középsuliban, a Puskás Tivadar SZKI-ban az én fejembe is megpróbálta betölteni az akkor már nyugdíjba készülő Fodor Gyula bácsi a matematikát (talán nincs ma már az élők sorában, hisz ez több, mint 20(!) éve volt).  De én igen jól álltam ellent, így hát a hozott 4-es matekomat érettségire sikerült 2-esig rontani szépen fokozatosan. Igaz, magán az érettségin villantottam végül egy 4-est, de azt is csak azért, mert Gyulabá bejött a terembe amint bemondták a TV-be a feladatokat, majd jobbjában a krétával írva, ballal a szivaccsal törölve az előbbit, szépen felírta levezetéssel együtt a megoldásokat. Nekem meg volt eszem azonnal elkülöníteni pár A4-es lapot (akkor számozott mennyiség állt a rendelkezésünkre) amire 4-es osztályzatnyi anyagot sikerült gyorsírással felvinnem. (szóbelin meg kidumáltam magam –dumával sosem volt gondom, ha nem csajokról volt szó) Szóval csak azt akartam mondani, sokminden nem volt ínyemre a tanulni valók közül, de leginkább minden, ami nem esett az érdeklődési körömbe. A matek is ilyen volt, és pont szögfügvényeknél ideologizáltam meg magamnak, hogy amit valószínűleg nem kell használnom az életben, azt nem is érdemes megtanulnom. Egész eddig nem is. 

Azt gondoltam, főleg az előző rész végén szerzett „önbizalom” birtokában, hogy mit nekem váz? Kikeveredtem a tizedmilliméterek világából a gépészrészből, könnyebb lesz a dolgom. Csak odatartom, aztán addig forgatom, míg nem tetszik ott nekem. Végül odapöttyintem. Aha! Hittem, de rosszul.

(…úgy mesélte Csaba: Egyik bemutatója után beszélgetésbe keveredett a nézők közül néhánnyal. Ők már e beszélgetés miatt is belátták, hogy hamis az arrafelé terjengő folyosópletyka, miszerint Erdős Csaba annyira beképzelt, hogy már saját magának sem köszön…)

 

Meg tudom magyarázni, kérem szépen…
Az úgy kezdődött, hogy valamikor szeptember elején motoroztam a dMZ-vel, ami után a történéseket így írtam le a fórumra:

Csináltam három kompozíciót küllőre, és feltettem fűnek-fának a kérdést, melyiket?
Kivétel nélkül mindenki az ötküllősre voksolt. Sokan még többet javasoltak. Amit én meg is értenék, csak van pár gond a „sok” küllővel. Az egyik, hogy minél több, annál nehezebb mögé férve a fényezést (csiszolás, felületkezelés) elvégezni. Másik, a több hegesztés eséllyel nagyobb mértékben húzza meg a csapágyházat.
Bár valóban az esztétika a minél több küllőért kiált. Végül Csabi bedobta a tutit, szerinte meg kellene ívelni őket. Pár képben elmesélem, hogyan lett a kezei közt olyanná, amilyennek megálmodta. 

Már azt hittem, a kardánból készített szekunder hajtással letudtam minden rázós pontját a motornak a forgó-mozgó alkatrészek terén. De nem!  A hátsó kerék is egy csomó kérdést, kételyt vetett elém. Tisztázásuk után végül még rajzolnom is kellett, aminek eredményére az eddigi legszínesebb kétdimenziós alkotásom született meg. De ne szaladjunk a végére, inkább nézzük, hogyan is jutottam el odáig?

Teljesen elfelejtettem már, mi az a Poldi kalapács. Pedig 2 éve a dMZ-nél még használtuk is Béla Bácsival. Akkor ismerkedtem meg vele, de mostanra valahogy ki is ment a fejemből. Egy anyagkeménység mérő eszköz, amiről részletesen lehet olvasni interneten, akár több helyen is.

Veszélybe került a motor megépítése, legalább is határidejének tarthatósága. Elvesztettem a segédemet, Robit. Elhunyt. 

Egyik nap meguntam, hogy az a fő gondom, hogyan mozgassam a motort állványostul. Szerencsére találtam még egy szál 60X40-es zárt szelvény anyagot, némi fűtéscsövet. Persze 4 egyforma kerék már nem jött össze, le kellett menni a barkácsboltba. De jó lesz még télire a fát felhordani a tárolóból is.

Amíg nem találtatik jobb név neki, ...addig Daihatsu Ural házasság, a DaiRal.

Úgy érzem, egy olyan fordulópont érkezése várható, aminek a megélésében már részes voltam egyszer. A dMZ-nél is fontos pontnak illettem azt a mozzanatot, amikor egy működő hajtóművet indíthattam be az enyémnél legalább kicsit profibb videó kamera előtt, a videós haver forgatókönyve szerint. Ezt érzem most is, közeleg  a pillanat.

Nincs már sok hátra, na de nézzük, mi is történt az eltelt rövid időszakban.

Tényleg, még soha egyetlen szót sem ejtettem annak kérdéséről, hogy milyennek is képzelem el a „nagydízelt”. És ez egyáltalán nem azért van, mert nincs egy vacak gondolatom se a küllemet illetően.  Ellenkezőleg! Túlságosan is sok gondolatom van, bizonyos részeket illetően akár több, egymásnak ellentmondó is. Ráadásul van bennem egy belső feszültség, egy kettősség is. Két végletet jelentő alapkoncepció is járkál a fejemben. Az egyik, hogy legyen nagyon felhasználó barát a felépítmény, fáradságmentes élvezet legyen rajta a motorozás. Egyszerű, csak a legfontosabb szerveket viselő motor legyen, hagyományos formavilággal, amit a jelen kor átlagos szemlélője konvencionálisan szépnek lát. Azaz a legtöbb embernek, az átlagembernek tetsző motor képét hordozza a mű. A másik koncepció pedig a meghökkentés lenne. Minél radikálisabb megoldások alkalmazását képzelem el, olyan ötleteim vannak egyes alkatrészekre, melyek meredeken ellentmondanak az első alapelvnek, a „használható átlagszépségnek”. A közönségét megosztó megoldások ötletei sorakoznak itt bent „a két fülem közé szorult moslékos vödörben”. (Ezt a kifejezést egy interneten megismert embertől kölcsönöztem, aki 4 kerék hajtású, 4 kerék kormányzású Trabantot alkotott kedvtelésből. Vasának neve: Trabula …megérne egy misét…)

A képen a kis feleségem látható. Szombat reggel megkérdeztem, eljön e velem shoppingolni. Nincs kifejezés rá, mennyire meglepte őt a kérdésem, eddig ilyen kérdés csak tőle hangzott el, és az igen válaszért majdnem mindig nyaggatnia kellett. Hamarosan alább hagyott a lelkesedése, amint kiböktem neki, hova és miért. Az egyik szomszédos település messzehírű autóbontójába. Történt ugyanis, hogy valamelyik hétköznap lenéztem a kisvárosunk, kis bontójába. Nekiálltam ugyanis keresgélni olyan fogaskoszorút, ami fogosztásában megfelelő a Smart önindítóhoz, átmérőben, ha tetszik, fogszámban meg ideális az Ural lendkerék és kuplungharang közé. Amekkora kereket a kényelmesen elhelyezett önindító pont eléri. A szomszéd szerelőnél volt egy kispolszki motorblokk, aminek a koszorúja szemre pont akkora volt, ami jó lehet nekem. Megmérni sehogy sem bírtuk, mert a kupac legalján volt, (rajta vagy 6 db BMW autó alkatrészei) egyébként meg azt nem szedhettük volna le, mert úgy kompletten volt az árúba bocsátható „üzemképesek” halmazába sorolva. Tehát ha jó lett volna, és hozzáférünk is, akkor sem szedhettük volna el. Ezért tehát pénteken 2 darab ezresért magamévá tettem egy komplett kispók lendkereket az említett bontóban. Na de otthon derült csak ki, hogy annyi a differencia, amennyit  tolómérővel is alig tudtunk volna előre látni. Pont annyival volt nagyobb a kelleténél, hogy bár éppen befért a harang alá, de egy papírlapot (és nem söralátétre gondolok) már nem lehetett volna berakni egyszerre mindkét oldalán a kerék és a kuplungharang közé. Egyszóval biztonsági távolság nuku. Nem jó, kell egy kisebb. Legalább, és egyben legfeljebb egy-két foggal kevesebb fogszámú. De azt egy viszonylag kis bontó kevés portékájából csak nagy szerencsével lehet megtalálni. Tehát a válogatáshoz legjobb elmenni egy nagyobb árúbőséggel bíró bontóba –gondoltam, de leginkább már haladni akartam a hétvégén. Na, hát így keveredtünk szombat délelőtt a képen látható helyre, ahol a végeláthatatlan polcsorokon gépkocsik alkatrészei sorakoztak ruhák és egyéb csecsebecsék helyett.

 Egy kis kitérőt kell tennem az események tényleges menetéből. Úgy emlékszem, nem említettem a jogi vonatkozású eseményeket. Pedig azok több szálon is futottak, és érdekes eredményeket is hoztak. Még a motorépítésre felkészülés idején történt, mikor a céges kocsim szervízelése kapcsán a fiat szervizvezetővel beszélgettem, ő megemlítette a Baranyai Mérnökiroda Kft-t. Javasolta, hogy a kérdéseimmel forduljak hozzájuk. De előtte nézzük csak, mik is ezek a kérdések.

Baj van! Aggasztó baj van. Feleségemmel egy szombat reggel kiülve a kertbe, papírt, tollat ragadtunk, és fontossági sorrendbe összeírtuk az éves tervezett kiadásokat. Csak a nagyobb volumenűeket, és csak olyanokat, amiktől idén már nem tudunk eltekinteni. Olyanokra gondolok, mint a ház komplett redőnyzete, az éves rendes tűzifa adag, egy kevés szén tartalék felhalmozása végszükség esetére, Vagy a szaletlit is régóta terveztük befejezni a legfontosabbal együtt, a riasztóval. Mindegyik mellé odaírtunk egy összeget, amilyen költségnek saccoljuk, alján összeadtuk. Aztán egy másik oszlopba felírtuk a jelenlegi számlaegyenlegünket, meg alá írtuk az év hátralévő honapjainak számával szorzott havi összeget, amiről úgy gondoltuk, ennyit havonta félre tudunk tenni a napi megélhetésen túl. (sok magyar honfitársunknak ilyen rovat nincs is, hálát adhatunk az égnek) A két oszlop számait előjel helyesen összeadva 4 tizedes pontossággal megkaptuk azt a megmaradó összeget, amit motorépítésre költhetek. És pedig: 0,0000 HUF hajszál pontosan! Valaki, ha látja, szóljon a csodának, hogy nézzen be hozzánk is egy pöttyet. Meghívnánk egy kávéra…

…Inkább dolgozzunk.
A lendkerék gyári tömegétől gondolom nem nagyon szabad eltérni. Régen mintha a Ladás korszakban lett volna valami olyan megoldás, ahol faragtak a lendkerékből (is) annak érdekében, hogy könnyebben és jobban pörögjön fel a motor. Ezt talán itt most kerülni kellene a dízel esetében. Tehát méregettem egy keveset:

Kicsit körüljártam a blokkválasztást, egy-két kellemes meglepetésben volt részem. Először is végignéztem a hasznaltauto.hu-t keresve a Charade-okat. Vannak. Ha nem is lehet Dunát rekeszteni velük, de folyamatos az ellátás, 100 ezer és 400 ezer forint közé esnek a komplett autók.
 
Az egyik legolcsóbbat árulóval meg is beszéltem egy találkozót. Magyar papírokkal, működőképesen forgalomból kivonva kínálta. A legjobb. Sokat nem kérhet, nekem meg így is jó. Rettenetesen nézett ki az egész motortér. Gőzborotvával ugyan kimosta, a maradványok alapján úgy tűnik, volt is mit - mintha spriccelt volna kifelé az olaj a motorból. Védekezésként minden létező tömítési pontnál vastagon sziloplaszttal megkente, de annyira, hogy csak a kinyomott feleslegből egész tubusnyi összeszedhető lett volna.

Kezdetben a dMZ-nél az a gondolat is meghúzódott a puszta és célnélküli építésen túl, hogy de jó lesz rajta motorozni! Gondoltam, olcsó lenne azzal munkába járni. Vagy mondjuk úgy, egy ábrándként ez is bennem volt. Mint tudjuk, ez a része nem jött össze. Már az építés megkezdése pillanatában kiderült, azzal a koncepcióval / motorral ebben az országban teljesen esélytelen a legalizálás. A 3 lóerő se támogatná a számára már interkontinentálisnak számító napi 50-60 kilométert. Így jött az elhatározás: kellene egy akkora dízel-motorkerékpár fabrikálni, amit legalább teljesítménye alkalmassá tesz a nagyobb távolságok leküzdésére. Lehetne sokkal inkább használható, mint szép, tehát fordított felállású, mint ahogyan sokan minősítették a dMZ-t.